Divatos, trendi, felkapott, használjuk, de ritkán értjük, biztonságos, de kockázatosnak tartják, legális, de az emberek többség az adóelkerülés szankcióitól tart, komoly távlati jövő áll előtte, de a közeljövőjében is komoly kérdések vannak, pedig már több, mint 8 000 típusa létezik, ami tovább bonyolítja a helyzetet.
Közgazdász, egyetemi professzor, korábbi ipari és kereskedelmi miniszter, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke. Sokak egyetemi tanárként ismerik, másoknak gazdasági elemző, könyvek szerzője, de ismert közszereplőként, politikusként válságos, izgalmas időkből. Szakmai pályája kezdetén kutatóintézeti elemzője volt a tervgazdasági rendszernek, az ellenzéki pártok színre lépését követően bekapcsolódott a választási programkészítésbe. A rendszerváltozást megalapozó nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon került be a politikába, vált annak formálójává ipari és kereskedelmi miniszterként.
Túltekint a magyar glóbuszon: tanított az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában, volt ENSZ-tanácsadó fejlődő országban, öt földrészről kerülnek ki tanítványai.
Györfi András a piacvezető hazai kriptopénz portál, a Kripto Akadémia szerkesztője, az első magyar kriptopénz tematikájú könyv, a Kriptopénz ABC társszerzője és szerkesztője, a legnézettebb magyar kripto-influenszer a YouTube-on.
A cég nagy teljesítményű adatfeldolgozó szerverek értékesítésével és ezen eszközökhöz kapcsolódó, komplex energetikai projektek megvalósításával foglalkozik.
A Sicontact az egyik legjelentősebb, IT biztonsági megoldásokkal és tanácsadással foglalkozó hazai szoftverdisztribútor. Az ESET biztonsági szoftverek kizárólagos magyarországi forgalmazójaként mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben meghatározó piaci szereplő. Szakértői közérthető módon hozzák közelebb az IT biztonság legfontosabb témaköreit a felhasználókhoz. Szakembereik folyamatos figyelemmel kísérik és vizsgálják a blokklánc technológiával és a kriptovalutákkal kapcsolatos biztonsági incidenseket.
Magyarországon elsők között foglalkozik a blockchain alapú fizetési rendszerekkel kapcsolatos jogi, adó és pénzügyi tanácsadással. Magyarországon és Európában vezető bitcoin-váltók alapításában és működésének kialakításában működött közre. A Magyar Bitcoin Egyesület elnökségében alapító tagként vesz részt a hazai népszerűsítésében.
Mariánovich Félix, a BitPadre társalapítója, ügyvezetője, informatikával, azon belül is informatikai biztonsággal foglalkozott 12 évig. 10 évvel ezelőtt bányászott először Bitcoint az asztali gépén, 2016 óta már tudatosan és professzionálisan foglalkozik kripto érmékkel. Tudja, hogy a kripto közösség elvárásai egyre nagyobbak, mert ő maga is felhasználóként került először a kripto világba. Éppen ezért a BitPadre csapatával egy valóban biztonságos, az EU által is elismert, innovatív felülettel száll versenybe a kripto bányászok élményeinek javítása érdekében.
Legyen szó biztonságról, gyorsaságról, vagy a hazai piacon megjelenő új szolgáltatásokról, a BitPadre minden nap arra törekszik, hogy úttörő szerepet tölthessen be a hazai kripto szférában. Félixet már az alapításkor is az innováció iránti szenvedély motiválta. Célja, hogy egy folyamatosan fejlődő, nemzetközi viszonylatban is színvonalas szolgáltatást nyújtó vállalkozást építsen, amelynek a felhasználók nap, mint nap élvezhetik az előnyeit.
Dr. Nagy István a BlockBen értékesítési igazgatója és társalapítója. Évek óta kutatja a különleges jogállású területeket és a nemzetközi adójogot. A BlockBennel saját blockchain platformot fejlesztettek, amin több digitális eszköz is fut már. Az észtországi székhelyű vállalat informatikai és pénzügyi szolgáltató, melynek márkaneve és platformja a BlockBen, mely saját enterprise blockchain technológiákat, és a ráépülő pénzügyi számlavezető rendszert fejleszti és üzemelteti. A cég egyik fő tevékenysége a digitális eszközök forgalmazása, kezelése és kibocsájtása, amelyhez teljes jogi háttérrel rendelkeznek.
Magyarországon úttörőként az elsők között foglalkozik a blockchain alapú fizetési rendszerekkel (kriptovaluták, okosszerződések pl. Bitcoin, Ehereum) kapcsolatos jogi és pénzügyi tanácsadással. Magyarországon és Európában vezető bitcoin-váltók alapításában és működésének kialakításában működött közre. A Magyar Bitcoin Egyesület első elnökeként (2014-2020) vesz részt a hazai népszerűsítésében.
TB/SZJA tanácsadás gazdasági társaságok és magánszemélyek részére, adóamnesztiás ügyletek bevallása, adó önellenőrzések kivitelezése, SZJA bevallások elkészítése kripto területen
Magyar és nemzetközi adótervezés és kivitelezés (társaságok létrehozatala és könyvelése) a bányászat, a kereskedelem, a pénzváltás és befektetés továbbá az ICO területén végzett kripto tevékenység. Komplett tanácsadás TAO, KIVA, KATA, ÁFA, TB, SZJA és SZTV területen.
A Goodwill Consulting Kft. immáron 17 éve nyújt segítséget a hazai szervezetek számára pályázati tanácsadásban, pályázatírásban és egyéb, ehhez kapcsolódó tevékenységekben. Több, mint 250 milliárd forint támogatást nyertek már el ügyfeleik részére és 11 ezer sikeres projektben vettek már részt. A Goodwillnál dolgozó munkatársak tudják, hogy milyen fontos az, hogy az ügyfél ismerje lehetőségeit, milyen forrásokból is finanszírozhatja beruházásait – legyen szó hazai-, vagy EU-s forrásokról, pályázatokról vagy hitelekről.
Előadásunk arra vállalkozott, hogy bemutassa a kriptopénz (véletlenül sem kriptovaluta) kialakulását, hogy mi is az valójában, hogyan jön létre, azaz hogyan „bányásszák”. Bemutatjuk, mire kell figyelnünk, ha kriptopénzt bányászunk, fizetünk vele, vagy elfogadunk ellenértékként, valamint a kriptopénz kibocsátást és a tőzsdei kereskedelmet. A konferencián megosztják velünk tapasztalatukat a kriptot elfogadó kereskedők is, megismerjük a terület jogi vonatkozásait és a blokkláncon köthető okosszerződéseket. Ismertetjük a vállalkozások és magánszemélyek adózási lehetőségeit, kötelezettségeit Magyarországon és a határon túl, illetve bemutatjuk azon pályázati lehetőségeket is, amelyek e területet érintik.
A konferenciára várjuk azokat a vállalkozókat és magánszemélyeket, akik érdeklődnek a terület iránt, nem zárkóznak el a kriptoban történő vásárlás, értékesítés vagy befektetés elől.
De már csak azért is érdemes megnéznie, hogy ne érezze magát tudatlansága miatt kellemetlenül egy beszélgetés során, legyen inkább Ön a tájékozottabb!
A rendezvényre való regisztráció a megadott részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ami fizetési kötelezettséget von maga után. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott e-mail címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési- és számlázási adatokat is.
Az online konferenciához való hozzáféréshez szükséges információkat e-mailben küldjük meg a jelentkezésnél megadott címre. Kérjük, minden jelentkező a saját e-mail címét adja meg, egy címet csak egyszer lehet regisztrálni.
A díjbekérőt a regisztrációt követően 8 napos fizetési határidővel a regisztrációkor megadott e-mail címre küldjük meg. Az átutalásos fizetést követően számlát állítunk ki.
Felhívjuk a regisztrálók figyelmét, hogy a helyszíni rendezvényekről fotók, kép- és hangfelvételek készültek. Ezeket a hang- és képanyagokat nyomtatott és online lapokban, a konferenciáról szóló tudósításokban felhasználhatják.
ONLINE HOZZÁFÉRÉS: 14 900 Ft / fő
Minden befizetésről számlát állítunk ki a regisztrációban megjelölt számlázási címre. Ha költségeit munkahelye fizeti, kérjük, pontosan adja meg a számlázási nevet, címet és adószámot, valamint a kapcsolattartó nevét és telefonszámát, mivel számlánkat utólagosan nem áll módunkban módosítani.
Az Ön regisztrációja a részvételi díj befizetésével válik véglegessé!
Amennyiben a jelentkező az online videóközvetítést legkésőbb a kifizetés visszaigazolásának napjától számított 7 napon belül nem tekintette meg, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, és a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni.
A személyes adatok kezelése tekintetében az Európai Uniós Általános Adatvédelmi Rendeletnek (GDPR) megfelelően járunk el. Ennek részletei Adatvédelmi nyilatkozatunkban találhatók.
A vásárlás során 7 napos hozzáférést biztosítunk a konferencia anyagának megtekintéséhez.